Csak egy puszi || DOTEN

  

   A fiatalabb ujjai elkalandozva vándoroltak párja combjára, miközben az éppen próbált volna még egy tételt a fejébe verni. Igazából nem voltak közel a vizsgák, Doyoung természetéből adódóan szeretett mindent, minél hamarabb letudni.

   Ezzel ellentétben Ten az utolsó pillanatban kapkodta össze magát, s csodával határos módon így is sikerült elérnie a megfelelő szintet. Ezért volt számára oly’ untató ez a könyvtári, tanulós délután, amit sokkal szívesebben töltött volna valami mással.

   Doyoung már össze se rezzent az érzésre, gondterhelten sóhajtott, majd számon kérően pillantott a fiatalabbra, de ő mit sem foglalkozott ezzel. Perverz mosollyal arcán vándoroltak egyre feljebb és feljebb ujjai, míg nem az idősebb megelégelve a játékot, idegesen szorított csuklójára - s ahogy az elmúlt egy órában többször is tette-, visszahelyezte Ten saját teste mellé.

   – Szeretnék tanulni! – ellentmondás nem tűrve sziszegte orra alatt a szavakat, ám  hiába erősítette meg álláspontját rideg tekintetével, Ten továbbra is csak szerelmetesen vizslatta alakját. Nem értette mi ez a nagy rózsaszín felhő, amiben lebeg, hisz már egy jó ideje együtt voltak, a vattacukros időszaknak már rég vége volt a kapcsolatukban. Legalábbis az ő részéről.

   – Csak egy puszit! – csücsörített kérlelően, s még aranyosnak tűnő hangokat is szolgáltatott mellé, csak hogy végre meglágyítsa párja szívét. Doyoung szemét forgatva pillantott végig a helyiségen, s mikor megállapította, hogy a legközelebbi ember is egy óriási világ atlaszba temetkezve ül tőlük négy asztalra, kezét gyorsan Ten tarkójára csúsztatta, s apró csókot hintett annak ajkaira.

   Elpirulva fordult vissza a jegyzeteihez, de az örömmel töltötte el, hogy a fiatalabbik rózsaszínfelhőjében elégedetten mosolyog, miközben kihúzza telefonját a zsebéből, hogy lefoglalja magát valamivel az elkövetkezendő órákban.