Fagyöngy || MARKSUNG

   A helyiséget kellemes hangulat járta át. Aranyszínű égők villogtak a karácsonyfa díszeire, ahogy körbeölelték a fenyő ágait. A háttérben halkan szólt valamiféle kétezres évekbeli karácsonyi lemez, miközben a tizenhat fiú egy családként ette az ünnepi menüt.

   Egy pillanatig Jisung kellemes kuncogása uralta a teret, de azt hamar elnyomta a többiek hangos nevetése. Hosszú idők óta ez volt az első alkalom, hogy ilyen jól érezték magukat egymás társaságában.

   A vacsora alatt mindent áttárgyaltak; jövőbeli terveket és múltbeli sérelmeket egyaránt. Csupán Jisung volt az, aki végig csöndben hallgatta a többieket. Ő volt a legfiatalabb, rá mindig különösképpen figyeltek. Sosem bántódott meg, és sosem bántott meg senkit. S a jövőre nézve sem voltak nagy tervei. Csak továbbra is ennek a kellemes családnak a tagja akart lenni, s velük nevetni, pont úgy, mint ahogy akkor tette.

   Észre sem vette, hogy Mark a szeme sarkából minden egyes rezzenését figyeli. Szeretett elveszni a fiatalabb gyermeki szépségében, ahogy mosolyakor szemei cérnavékonyságúra szőkülnek, s előbukkanak fehér fogai.  Sosem állt különösebben közel Jisunghoz, de ennek ellenére is sikerült felkeltenie az érdeklődését. Úgy érezte gondoskodnia kell róla, mint ahogy azt egy jó báty csinálja.

   A vacsora végeztével Jisung egyből ugrott a tányérokért, hogy azokat a konyhába vigye. Kicsit bénázott, nem volt könnyű tizenhat tányért egybe rakni, majd azt kézben kivinni. Természetesen senki sem szúrta ki a szerencsétlenkedő fiút, el voltak foglalva a tévében éppen műsorban lévő komédiával. Egyedül Mark volt az, aki odapattant a fiatalabbhoz, amikor az majdnem leejtett mindent.

   – Óvatosabban! –szólt rá riadtan, mire Jisung arcára fintor szökött.

– Próbálj meg te egyedül elbírni ennyi tányért! – szólt vissza kötekedve. Valahogy nem jutott el hozzá a mondatba rejtett apró aggodalom.

   Mark, kérdés nélkül vette el tőle több mint a felét, majd előre indult. Átlépve a konyha küszöbén, kiszúrta a szemöldökfára erősített apró leveleket. Sejtelmes mosolyra húzva ajkait rakta le a tányérokat a pultra, majd fordult Jisung felé, aki még éppen csak akkor készült belépni a helyiségbe.

   Két nagy lépéssel előtte termet, ezzel elzárva az útját. A fiatalabb felhúzott szemöldökkel nézett fel Markra, aki ezt a pillanatot kihasználva gyors puszit nyomott arcára.

  – Fagyöngy! – felelte egyféle okként, miközben az említett tárgy irányába mutatott. Jisung kipirult orcával vizslatta az idősebet, bele akart kötni, vagy még egyszer számon kérni, de torkán akadtak a szavakat.

   Mark borzasztóan aranyosnak tartotta ezt a kislányos zavart, de nem csodálhatta sokáig. Még azelőtt eliszkolt Jisung vékony alakja mellett, hogy az bármit is mondhatott volna.

   – Minek örülsz ennyire? – szólt hozzá Haechan, amikor meglátta Mark tejbetök módjára mosolygó ábrázatát, aki erre csak megrántotta vállait.

   – Karácsony van, és mindenki itt, ennek hogy nem lehet örülni?  – válaszolt barátjának, de közben, szokásához híven szeme sarkából figyelte a helyiségbe belépő fiatalabbat, ahogy még mindig megilletődve ült le Chenle mellé.