EREDETI ÍRÓ : cutepear
„A lábaid olyan világosak és puhák” mondta Seonho,
miközben mellette ült Minhyun emeletes ágyán, a lábait simogatva.
„Meglézereztetted őket?” kérdezte kíváncsian,
oldalra billentve fejét, hogy jobb (és közelebbi) rálátása lehessen rájuk.
Minhyun fáradt és álmos volt, és az elmúlt fél órában azt kívánta, hogy bárcsak
el tudna tűnni, figyelmen kívül hagyva a kérdéseket, ha ez nem tenné
nevetségessé. Eldöntötte, hogy egyszerűen válaszol az ő selymes hangján „Nem,
így születtem”, miközben Seonho félénken mozdította ujjait a másik vádliján,
hogy gyengéden és vakmerően (ez a két ellentét tökéletes leírta őt) masszírozza
lábát biztos kézzel. Ő most ott feküdt Minhyun mellet, és Minhyunnak ötlete se
volt, hogy tud két túlnőtt ember (egy teljesen, és egy félig, Seonho továbbra
is gyerek volt a szemében, mindegy volt, hogy óriási vagy nem), próbálkozva
beleférni egy kicsi ágyba, de rájött; nem igazán érdekli. Seonho erős kezeivel
és meleg leheletével végig szántott bőrén. Minhyun becsukta a szemeit,
sóhajtott, és ilyen boldogan képes lett volna elaludni, ha a másik keze nem
vándorol magasabbra a térdétől, magasabbra, ahol a rövidnadrágja véget ért, és
magasabbra, míg nem ujjhegyei képesek voltak becsusszanni a puha anyag alá és
próbaképpen megérinteni meleg bőrét a combja belső felén.
(Később Minhyun azt mondaná, azért volt ez, mert túl
kimerült volt, hogy ellenálljon, amire Seonho csak mosolyogna rá és beharapná
ajkait, miközben ezt állítaná; „Ne hazudj hyung. Imádtad” és Minyhun… Minhyun
nem tudná ezt letagadni).
Egy rövid pillanatig Minhyun úgy gondolta, mindjárt
leszedi magáról és arrébb löki Seonhót, de Seonho csak folytatta a dolgát,
magabiztosabban, mint ahogy a többi fiú az ő korában megengedhetné, és Minhyun
érezte, ahogy a napi, valójában az egész elmúlt hetek feszültsége elszáll.
Kissé jobban megnyugodott az érintésre, megmozdította lábát és lehetővé tette
számukra, hogy csak egy icike-picikét közelebb legyenek, és Seonho ujjai még
magasabbra kúsztak, érzékeny bőrt érintve, míg… míg Minyhun halk zihálást nem
hallatott, és realizálta, hogy ez az ő saját szájából jött. Azon gondolkodott,
hogyan engedte el eddig, elfordította fejét, hogy megmondja Seonhónak, fejezze
be ezt a dolgot, mielőtt egy erős és komoly pillantást vetne rá. Seonho úgy
tekintett rá, mintha lehozta volna neki a holdat, s felemelte volna őt a
csillagokig. Minden tiltakozó szó megakadt a torkán. Minhyun tudta mi fog
következni, Seonho szemei kérdővé váltak, cselekedetei nyugtalanabbak lettek az
eddigieknél, míg lassan leeresztette a fejét, még közelebb hozva arcukat
egymáshoz. Minhyun érezte, ahogy füle hegyei pirossá váltak, és szavak nélkül
bólintott, majd csukta be szemeit. Seonho ajkai melegebbek voltak, mint
gondolta (Nem úgy, ahogy megálmodta milyen csókolózni Seonhóval, az nem történt
meg természetesen), és hihetetlenül puhák.
Érezte, ahogy valami belülről pezsdíti, valami, amit
oly’ sokáig figyelmen kívül hagyott, évekig nem engedve magának, hogy
gondolkozzon rajta, félve a következményektől, attól, hogy elveszíti azt a
keveset, amit megszerzett és megtartott. És aztán jött Seonho. Seonho, aki nem
bontotta le a védelmeit, de a kezdetektől könnyedén figyelmen kívül hagyta őket.
Seonho, aki mindazt megadta neki, amire vágyott, anélkül, hogy kérdeznie
kellett volna. Seonho, aki csak természetesen besétált Minhyun életébe és
szívébe, anélkül a szándék nélkül, hogy elhagyja. Minhyun maga sem volt már
biztos magában többé, hogy azok a falak, amiket épített, léteztek-e egyáltalán.
Seonho, Seonho, Seonho…
Minhyun olyan hirtelen érzelmi pillanatba került,
hogy egész teste bizseregni kezdett, és egy pillanatra szüksége volt levegőre,
vagy különben felrobbant volna. Kinyitotta száját, hogy megmondja Seonho-nak;
lassítson le, de Seonho pontosan ezt a pillanatot választotta, hogy elmélyítse
csókjukat. A másik kezével – amely éppen nem volt Minhyun nadrágjában –
megragadta a fejét, és feljebb húzta, hogy nyelvét át tudja csúsztatni Minhyun
meleg szájába. Mint egy újabb hullámaként Minhyun érzelmi árvízének, érezte,
ahogy eltölti a vágy, felülkerekedve a többi indulatán, amit érzett. Kezét
Seonho nyakára helyezte, engedve, hogy Seonho felfedező nyelve hozzáférjen
szájához, csókúkat nedvessé és mocskossá téve. Elmozdultak az apró ágyon és
ajkaik röviden eltávolodtak, de nyelveik továbbra is össze voltak akadva, és Minyhun
ráeszmélt, hogy Seonho gyakorlatilag rajta feküdt most, a lábai között. És Úr isten, mindketten kemények voltak,
Minhyun pedig megint tinédzsernek érezte magát, mert nem akart többet, csak
hogy nyomot hagyjon a másikon, míg el nem mennek és ragadósak nem lesznek a
nadrágjaikban.
Seonho feje felemelkedett, elvéve mennyei ajkait
Minhyunéiról, levegő miatt (ki döntötte el, hogy szükségük van rá, amúgy?), és
lepillantott Minhyunra. Akárki, aki abban a pillanatban látta volna őket, nem
tudta volna máshogy leírni, mint szimpla imádat, ahogy Minhyun arcát szembe
fordította, mintha valami törékeny lenne, és azt suttogta „hyung”.
Ez az egyetlen szó visszarántotta Minyhunt a
valóságba. Még mindig ő volt az idősebb, Seonho határozott magatartása ellenére
is, és basszus, egymáson feküdtek egy
apró emeletes ágyon a dormban. Boldog volt, hogy a többiek még mindig a
zuhanyzóban voltak, vagy gyakoroltak, és hogy a kamerák nem voltak még
bekapcsolva (hálószóbai kamerák, az
emberek manapság kegyetlen kukkolókká váltak, nem csoda hogy mindenki zaklató
lett). Egyik kezét Seonho meglepően erős mellkasára helyezte, gyengéden arrébb
tolva, és felült. Mielőtt Seonho arcán végig futott volna a csalódottság, adott
neki egy szűzies, s hosszadalmas csókot, és azt mormogta; „Majd később…
kettesben”. Valahol, ahol nincsenek kamerák és a kockázata annak, hogy emberek
közbelépjenek. Valahol, ahol megfelelően kihasználva idejét tudja értékelni
Seonho nyílt szeretetét, és viszonozni bármiféle hezitálás, vagy félelem
nélkül. Valahol, ahol csak ketten vannak, ahol teljesen önmaguk, és nem egy
valóságshowban próbálnak küzdeni a szavazatokért a túlélés érdekében.
Seonho szemei félholddá alakultak, amelyek különböztek
Minhyunétól, de nem kevésbé voltak imádnivalóak, majd bólintott. Az ígéretnek
köszönhetően egyre több nedves puszit nyomott Minhyun orcáira, majd kiment a szobából,
de előtte még szemtelenül kívánt neki egy „Jó éjszakát Minhyun hyung. Remélem
édes álmod lesz rólam”.
Minhyun szájának sarkai – vörösek és duzzadtak
voltak a csókjaiktól – felkunkorodtak, és úgy gondolta túl sokáig próbált
túlélni, hogy elfelejtette milyen életben él, Amíg Seonho el nem jött, és újra
életre nem keltette. Ez egy tisztességes kereskedelem volt, még ha el is
vesztette a szívét cserébe. Seonho épp olyan sima volt, akárcsak ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése