Csokis tej || JEONGHANNA

BOLDOG SZÜLETÉS NAPOT, UNNIE!

   Csupán egy véletlen volt, hogy Jeonghan és Hanna az egyetlen éjszaka is nyitva tartó boltban, pont ugyan azt az utolsó doboz csokis tejet akarták.

   Ujjaik esetlenül találkoztak a műanyag borításon, ahogy elködösült, fáradt tekintettel csupán csak az ösztönök hajtották őket.

   – Én értem hozzá elsőnek, szóval az enyém! – szólalt meg harcra készen Hanna, miközben szemeivel lézereket lövelt a csapzott hajú srácra.

– Nem igaz, mert én értem hozzá elsőnek! – makacsul állta a sötét szemek tekintetét, s erősebben szorított a dobozra a lány markai között. Hanna felfújt pofazacskóval, durcásabban folytatta a párbajt.

   – Ez vészhelyzet!

– Milyen vészhelyzet az, amikor hajnali kettőkor, pont csokis tejre van szükséged? –vonta fel jobb szemöldökét mire csak egy szemforgatást kapott válaszul. – Vagy, esetleg megvan?

   Hanna felháborodva kapott mellkasához, s fokozatosan kifújva levegőjét botránkozott meg a hallottakon. Hogy valaki ilyen nyíltan, tabuk nélkül kérdezgesse őt? Felháborító!

– Tudod mit? A tied lehet! – s azzal a lendülettel, felvont orral ott hagyta a megszeppent srácot.

   Kirontott a kisbolt ajtaján, majd az ajtó felé kifeszített napellenző alá állt. Nem volt kedve hazamenni, hisz nem véletlenül jött el onnan éjnek évadján. Tudta, hiába megy vissza, úgy sem tud aludni, a feszültségtől meg inkább megkímélte magát.

   Pár perc múlva, váratlanul egy ismerős alak jelent meg látókörében, majd egy peres tej a szemei előtt. Meglepődve pillantott Jeonghanra, akinek fáradt tekintette kellemesen mosolygott vissza rá. Hanna bátortalanul, de végül elvette tőle az italt, majd csöndben kinyitotta azt.

   – Köszönöm. – suttogta halkan, miközben nagyot szürcsölt a tejbe.

– Bocsánat, amiért illetlen voltam. Nem hogy nő vagy, de valószínűleg még idősebb is nálam. – Jeonghan a lányhoz hasonlóan a távolba pillantott, a város éjszakai fényeiben gyönyörködve.

– Chh, ennyire öregnek tűnök?

– Miért, talán nem lenne igazam? – Hanna felé fordulva festett egy pajkos mosolyt arcára. Jobban belegondolva, roppant rokonszenves srác volt. – Kilencven öt, október negyedike.

– Áh, egy hónappal idősebb vagyok! – sóhajtott, szomorúságot tettetve. – Most nem hívhatlak oppának.

– Nem olyan nagy baj az, Noona.

   Talán nem az epres tej volt Hanna kedvence, de azon az éjszakán szívesen fogyasztotta el Jeonghan társaságában, a sarki éjjel-nappali előtt, csupán random hülyeségekről beszélve. Akkor még nem is igazán gondolt bele, hogy milyen jó barátra tett szert, egy egyszerű véletlen során.