EZ EGY FORDÍTÁS
AZ EREDETI ÍRÓ n-city
Mielőtt
a játék elkezdődött, mind a húsz ember leült a szobában, és beszélgetett.
„Mivan
ha meghalok és egyedül kell lenned itt, s nélkülem kell játszanod?”- mondta
Taehyung Jungkooknak és a szemeibe nézett.
„Nem
tudom. Remélem nem halsz meg”
„Remélem,
megfogok.” – Taehyung szemeibe könnyek gyűltek. „ De továbbra sem tudok
nélküled élni. A legjobb barátom vagy gyerekkorom óta.”
Jungkook
legjobb barátjára pillantott miközben Taehyung fejét a vállaira döntötte.
Próbálta könnyeit visszatartani, mert mindig is Jungkook volt az erősebb.
Mióta
Taehyung depressziós lett, Jungkooknak erősnek kellett lennie érte.
„Csak
remélem, hogy te fogsz nyerni. Legalább élsz.” - motyogta Jungkook a fülébe.
Eközben
Joshua és Wonwoo arról beszéltek, ki fog meghalni. Nevettek, ők voltak az
egyetlenek, akik boldogak voltak.
„Mingyu,
gyerünk. Beszélgess velünk!” – mondta neki Wonwoo.
„Nem
beszélek veled újra!” – válaszolt Mingyu, mivel ő tudta, hogy Wonwoo színleli a
boldogságot.
Tényleg,
Wonwoo félt a haláltól. Ő csak menőnek akart tűnni. ’ Remélem, meghal’,
gondolta Mingyu.
Mingyu
tudta ez azt jelenti, hogy a legjobb barátja ellen van, de mit tehetett volna?
Ebben a szituációban egy seggarc volt.
Soonyoung,
Seokmin és Seungkwan egy körbe rendeződve ültek. Soonyoung Seokmin kezén
feküdt, miközben Seungkwan nézte őket. Soonyoung is depressziós volt. Arról
beszélgettek, mi lenne ha élnének, vagy ha nem.
Hoseok
és Jimin is beszélgettek. „Jimin, ők miért sírnak?” – kérdezte Hoseok.
„Szerintem
félnek a haláltól, mert szükségük van a pénzre. És nélkülük a családjuk
menthetetlen. Ez az utolsó választásuk.” – válaszolt Jimin, és körbe nézett a
szobában, hogy mindenkit egyesével végig mérjen.
Ott
volt három fiú. A pólójukra a ’No.5’, ’No.6’ és ’No.10’ volt írva. De a valódi
nevük Seungcheol, Jeonghan és Junhui volt, amit Jimin nem tudott.
Jól
néztek ki, s csak egymás között voltak. Nem mondtak semmit. Jimin zavarosan
pillantott rájuk. „Mit csinálnak ezek itt?” – motyogta csöndben magának.
Eközben,
a férfiak, akik tétet tettek a húsz fiú egyikére, egy másik szobában
rendezgették pénzeiket.
„Én
No.1 –re tettem 50.000 dollárral” -
mondta az első. Úgy hívták, hogy Kuhn, amit láthatsz a pólóján.
„Én
No.20-ra tettem 100.000 dollárral. Gazdag vagyok, szóval ez nem nagy veszteség.”
– motyogta a Jinhoo nevű fickó.
És
további sok más ember tett tétet sok pénzel egyéb számokra, ez hihetetlenül
örült.
Egy
fél órát vártak a mester kiáltására, mire megtette
„Fiúk!
Gyertek ide és lépjetek a kőrbe!” – mondta Wei mester.
A
fiúk lassan felálltak a körben. Fölöttük egy lámpa volt középen. Ez jelezte,
hogy lőhetnek.
„És
most! A játék kezdetét veszi! – kiáltott keresztül az egész szobán Wei mester.
„Adjátok
nekik a revolvereket és egy töltényt!” – mondta Wei egy neki dolgozónak.
Odaadták nekik
revolvereket egy tölténnyel együtt.
A
fiúk próbáltak erősnek maradni, s könnyeiket visszatartani. No.8 vigyorgott. Ó,
micsoda fiú.
„Rakjátok
a töltényt a revolverbe!” – kiáltotta Wei, majd megvárta míg megteszik.
„Pörgessétek
meg a tárat!”
Megpörgették.
„Helyezzétek
a revolvert a fejetekhez, s amikor a lámpa felkapcsolódik, húzzátok meg a
ravaszt!”
Aggódva
pillantottak a lámpára.
A
lámpa felkapcsolódott, s mindannyian meghúzták a ravaszt. A hallott testek a
padlóra estek.
„NO!
Soonyoung!” – Seokmin összerogyott, amikor meglátta a halott testet. Seungkwan lesokkolva
nézet rá, s nem mondott semmit.
„Wonwoo…”
- Mingyu lassan motyogta, miközben a könnyek elöntötték arcát.
„Azt kívánom, bárcsak sosem mondtam
volna, hogy halj meg!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése