Orosz rulett || MÁSODIK KÖR || svt & bts

EZ EGY FORDÍTÁS

AZ EREDETI ÍRÓ n-city

   Most már 18 fiú ült újra a szobában, és beszélgetett. Ez idő alatt Jin megismerkedett egy fiúval, akit Jungkooknak hívtak. „Mit gondolsz, ki fog nyerni?” – kérdezte tőle Jin.

   „Őszintén, szerintem Taehyung. A No.9-es ott.”  - a legjobb barátja felé mutatott. „Nem érdemli meg a halált. Csak azért csinálja, hogy gyorsan meghaljon. Nem akarom, hogy meghaljon. Inkább én halok meg, mint ő.

   Egy könnycsepp legördült az arcán. „Szereted őt, igaz?” – kérdezte Jin.

   „Szeretem. Ő csak nem látja. Nekem kell az erősebbnek lennem, habár gyenge vagyok, amikor látom sírni, miközben a feje a vállamon pihen.”

   Most Jungkook feje volt valaki más vállán. Az erős fiúknak is szükségük van egy vállra, amin sírhatnak.

   „Kookie, minden rendben?” – Taehyung gyorsan oda sétált hozzájuk, amikor észrevette, hogy Jungkook sír.

   „Miért nem látja, No.1?” – nem válaszolt a legjobb barátja kérdésre, s figyelmen kívül hagyta az idősebbet.

   „Mit nem látok Kookie? Én aggódok érted.” – egyenesen a szemébe nézett, s gyengéden megcirógatta ujjaival arcát. „Mond el, azt hittem bízol bennem. Gyerekkori barátok vagyunk.”

   Ez volt az, amikor Jungkooknak eszébe jutottak a régi idők. Az idők, amikor Taehyung boldog volt. Amikor örült dolgokat csináltak. Jungkook csak még jobban sírni kezdett. „Légy szíves menj. Szükségem van egy kis pihenésre a következő kör előtt.”

   Taehyung levette kezét az arcáról, s csalódott pillantott a vörös szemeibe. Nem mondott semmit, csak elsétált.

   „No.16, beszélj vele! Nem tudhatod mennyi időd van még.” – mondta Jin a fiatalabbnak.

   Eközben, mióta Soonyoung meghalt az első körben, Seungkwan és Seokmin csak a padlót bámulták.

   „Mit csinálok én itt?” – kérdezte Seungkwan Seokmintől. „Nem akarok meghalni. Remélem én nyerek, habár nincs szükségem a pénzre.”

   Eközben…

   „Jimin? Beszélgessünk azzal a szőke sráccal ott!” – mutatott Hoseok No.4-re

   „De az a két fiú is magányosnak tűnik ott.” – tekintett Jimin No.20-ra és No.2-re.

    „De No.4 nyugodtabbnak tűnik náluk.”

   „Rendben.”

   Mind a ketten odasétáltak Namjoonhoz. „Hel-”

   „Menjetek el!” – szakította félbe Namjoon Hoseokot.

   „Oké, szia.” – mondták egyszerre.

   „Próbáljuk meg No.2-őt, tetszik a világos haja.” – mondta Jimin és Yoongihoz sétált.

   „Hey”

   „Mit akartok?” – kérdezte Yoongi ridegen.

   „Barátok. De úgy gondolom, ő jobb No.4-nél.” –mondta Jimin és megint elsétált Hoseokkal.

   „ Legyünk csak mi barátok!” – nevetett Hoseok és Jimin bólintott.

   „ Fiúk! A beszélgetési időnek vége. Gyertek a körbe!” – az összes tizennyolc fiú hallotta Wei mester kiáltását a másik szobából.

   Mindannyian elhallgattak, s odasétáltak Wei mesterhez, s megálltak a körben.

   „Eljövök érted, Wonwoo.” – motyogta Mingyu magának.

   „Hagyd abba a magaddal való társalgást, No.15!” – kiáltotta Wei mester.

   „Adjátok oda nekik a revolvereket, s az egy töltényt!” – mondta a neki dolgozó embereknek.

   Amikor mind a tizennyolc fiú kezébe fogta a revolvert, s a töltényt, Wei mester folytatta. „Rakjátok a töltényt a revolverbe.”

   Beletették.

   „Pörgessétek meg a tárat tizennyolcszor, most!”

   No.15 keze remegett. Csak a legjobb barátjával, Wonwooval akart lenni.

   „Helyezzétek a revolvert a fejetekhez, és amikor a lámpa felvillan, húzzátok meg a ravaszt!” – mondta Wei mester, miután befejezték a tárak pörgetését.

   Vártak. A szívűk keményen kalapált, hallhattad is.

   A lámpa felkapcsolódott, mindenki becsukta a szemét, s meghúzta a ravaszt.

   Amikor újra kinyitották a szemüket, mind a tizennyolc fiú életben volt.

   „Jó” – mondta Seungkwan.

   „Fenébe” – mondta egyszerre Mingyu és Taehyung.

   S a többiek csak csöndben voltak, vagy csak lesokkolva.