Szabálytalan || NOMIN

Zavarban üldögél a már langyosra hűlt egy kádnyi vízben, térdeit szorosan mellkasának préselve. Nincs semmiféle hab, mely egy kicsit is takarni tudna tökéletlen testéből, s az egyetlen dolog, ami mögé bújni tud, az saját maga.

Az egész helyiség kisugárzása rideg; fehérre meszelt, ámbár omladozó falak, megkopott ablakok, és a törött csempéken egyedül nehezedő rozsdás kád. Egy olyan hely, ahova, ha muszáj is utálnak járni, s most mégis magukként érkeztek.

A fiatalabb teketóriázik, feltétlenül össze kell hajtogatnia minden egyes ruhadarabját, bár ez inkább csak kifogás arra, hogy tovább húzza az időt. Eredetileg az ő ötlete volt ez a szabályokba ütköző éjszakai fürdőzés, de most mégis ő az, aki mintha húzná a száját.

Jeno ketyegője is hevesen dobog, de nem az ereit átjáró izgalomtól, sokkal inkább a félelem az, mely ilyen gyorsan áramlik belsőjében. Fél a lebukástól, fél a következményektől, fél a saját reakcióitól.  

Már nem egyszer látta az otthonban tartózkodó összes fiút anyaszült meztelen állapotában, de ez most más; ahogy Jaemin csigatempóban mászik be vele szemben az öreg kádba, melyben egy kifejlett ember is nehézkesen fér el, valahogy sokkal intimebbnek hat a tény, hogy ruhák nélkül vannak ily’ közel egymáshoz.

Jaemin a kényelmes pozíciót keresi, miközben végig futatja ujjait mogyoróbarna tincsein, s ez az a pillanat, amikor Jeno tekintete, egyszer és mindörökre hozzáragad.

Csodálja a hullámos hajrengeteget, ahogy a sötét szembogarait zavaró szálakat füle mögé tűri. Csodálja az elnyíló megyszín ajkait, miként a fürdővizüket fakó bőrére vezeti. Csodálja hosszú pilláit, melyek most már a rárévedő szemeket ötvözik.

– És most? – kérdezi halkan, továbbra is ódzkodva Jeno. Még mindig a kád másik végében gömbölyödik magzat pózba, s a fiatalabb szemöldökei összefutnak a homlokán, ahogy nem érti a kérdés mire vonatkozását.

– Mi és most?

– Csak ennyit szerettél volna? Ülni több liternyi langyos vízben az éjszaka közepén? – Jeno nem ingerült, még ha a suttogása ezt is sejteti, inkább kétségbeesett. Nem képes egy pillanatig sem lazítani, mert a lebukás veszélye továbbra is csak kísérti őket, meg mégis, meztelen bőre szinte hozzáfeszül Jaeminéhez, s ez csak még inkább kiszorítja a maradék levegőt tüdejéből.

A fiatalabb sóhajt, majd gondolkodóba esik. Arcán ugyan az a hezitáló grimasz ül, mint pár perccel korábban, de végül most is a cselekvés mellett dönt, s hideg tenyerét Jeno felkarjára simítja.

– Fordulj meg – az idősebb azon nyomban libabőrös lesz, s nem csak ott ahol a másik hozzáért, de egész testében. Az a furcsa erő, ami köztük vibrál olyan, mintha másodpercenként sokkolná, majd rántaná vissza az életbe, s ez az érzés akkor sem hagyja el, mikor mát a hátát mutatja barátjának.

Jaemin tétova módon fonja karját a másik dereka köré, hogy ezáltal még közelebb, az ölébe – az ölelésébe húzhassa Jenot.

Miként Jeno Jaemin mellkasának dől, már ő is érzi, hogy nem csak neki üthet több mint száznegyvenet percenként a szíve, s ez még ebben a ki nem mondott érzésekkel túlfűtött állapotban is egy csöppnyi megnyugvást ad.

Balljával a másik tenyerére szorít a víz alatt, s fejét hátravetve hagyja, hogy az megtalálja a neki kényelmes helyzetet Jaemin mellkasán.

Mindketten kitekintenek az ablakon, melyen keresztül ugyan úgy rájuk ragyognak az éjszaka csillagjai, mint mikor a tetőn feküdve kémlelték a sötét eget. Mégis akkora a különbség, a köztük kialakult romantika és vonzás is jóval magasabb szintre lépett már, s miként csak a holdfényében tudják csodálni a másikat, szinte eggyé olvadnak egymás ölelésében.

Jaemin csókjai, mint apró villámcsapások érik Jeno csupasz bőrét, miképpen ajkaival vállát érinti, s az idősebb a hirtelen ingerektől megindulva fordulna meg, hogy kezébe vegye a fiatalabb törékeny orcáját, s ő is hasonlóképp árassza el szeretete jelével arcának minden szabad felületét, de a szorítás csuklóján túl erős, így mást nem tud tenni, csak elmélyülni az őt kényeztető cselekedetekben.

Jaemin ujjai lassan lejjebb barangolnak, olyan helyekre, ahol még korábban nem volt lehetőségük járni, s hirtelenjében nehezebb halknak lenni, mint valaha. Ajkaik pedig végül mégis csak egymásra találnak, legalább ezzel is próbálva elnyomni a torkukból önkénytelenül feltörő, kéjjel fűtött nyögéseket.

Test a testnek feszül, s a langyos víz, mint a hideg zuhany felhevült bőrüknek. Idő és tér megszűnik létezni, s biztosak benne, hogy minden lassabban történik körülöttük.

Minden, amit tesznek helytelen, és mégis annyira kielégítő. Tudják, hogy minden mozdulatukban romlottság rejlik, még sem állnak le. Belső hangjuk folytatásért esedezik, s lassan már a végkielégülés az, amit menthetetlenül kergetnek.

A kád jéghideg, duzzadt ajkaikból már csak pihegés hallatszik, ahogy egymásba karolva próbálják melegen tartani saját hőjükkel a másikat.

Fel kéne kelni, el kéne innen tűnni, míg nem túl késő, de úgy érzik, ha erre vetemednek, minden korábbi történést is a hátuk mögött hagynak.

– Ha így találnak minket, most nem ússzuk meg egy kisebb veréssel, mi? – Jaemin szája keserédes mosolyra kunkorodik, míg már alig tudja pilláit nyitva tartani. Jeno felkarján körző ujjbegyei nyugtatóak, túlságosan is, ő pedig nem akar többé az őt átjáró érzések ellen küzdeni.

– Azt hiszem azon nyomban búcsút mondhatunk a mogyoróinknak – halk, szarkasztikus nevetés az, amit Jeno hallat, de ő már nem olyan veszteg, mint a fiatalabb. Habár lomhán, de feltornázza magát álló helyzetbe, és a csempén heverő hálóruhájáért nyúl.

Cselekedeteik döcögősek, már a víz is eltűnt minden mással a lefolyóban, s már is olyan, mintha a korábban történtek elhalványulnának. Jeno az ingjét gombolja, mikor a fiatalabb elé lép, s sötét szembogaraival nem engedi el tekintetét.

– Ugye ha holnap felkelek, ez nem csak a perverz álmaim egyike lesz?

Kétségbeesetten markol az idősebb vállába, pillantásával megerősítésért esedezve. Az másik ajkai cicás mosolyt öltenek, s mintha maga Jaemin is egy újszülött kismacska lenne, óvatosan, de a lehető leghatározottabban az ölelésébe vonja.

– Szeretlek Jaemin. Az álmaimban, és ebben az elcseszett valóságban is pont ugyan annyira, mindenemmel.

----------------

Ezt a novellát – egypercest – a Night Shift Club tagjaként írtam, kérésre. Hamarosan wattpadon is olvasható lesz, addig pedig nyugodtan lépjetek be a facebook csoportunkba, ahol jelenleg is egy játék folyik, melyben a szerzett pontokat egy irományra válthatod egy kedvelt íródtól.