Metanoia || JAENO

Ott ült, megtörten és elkalandozva, miközben a folyó lassan csobogó víztükrét bámulta. Aznap telihold volt, s annak fénye, ahogy visszatükröződött róla, megvilágította apróra összehúzott testét. Jaemin megint a gondolataival volt.

Csontos ujjai végén, a rövidre vágott köröm alatt feketecsíkban húzódott az aznapi piszok. Egy üveg sört tartott kezében, de még nem nyitotta ki. Az arca vonásai váratlanul megfeszültek, majd tekintetét lesütötte. Ahogy pillantása a mámorító italra tévedt, határozott mozdulattal pattintotta ki annak alumínium tetejét, s miután nagyot kortyolt belőle, elégedett sóhaj hagyta el ajkait, de szája keserű mosolyra húzódott a kellemetlen íztől.

Hangtalan léptekkel araszoltam közelebb hozzá, elhagyva tökéletes rejtekhelyemet, ahonnan eddig figyeltem. Teste kicsit összerezzent, amikor helyet foglaltam mellette, de nem tűnt túlságosan meglepetnek. Csokoládészín íriszeivel mért végig, enyhe megvetéssel tekintetében, de nem foglalkoztam vele. Úgyis tudtam, hogy legbelül jól esik neki a jelenlétem.

– Jeno, - szánakozóan ejtette ki a nevemet. Pedig kettőnk közül ő volt az egyetlen, aki sajnálatot érdemelt volna. – már ezerszer elküldtelek, akkor miért jössz ide ezeregyedszerre is?

Úgy tettem mintha meg sem hallottam volna, amit mondott. Meg akart bántani, hisz állítása szerint utálta, ha mellette vagyok, de sosem tudta teljesen elrejteni valódi érzelmeit. A holdra pillantottam, majd rá, s legvégül a kezében szorított dobozra. Kikaptam az ujjai közül, s a másik oldalamra, a tőle messzebb esőre helyeztem.

Elhalóan kapott utána, miközben szemeiben eddig számomra ismeretlen láng gyulladt, de talán a düh és a csalódottság tökéletlen keverékéhez tudnám hasonlítani. Még sosem haragítottam magamra igazán, de nem is féltem ettől. Sosem lenne képes igazán haragudni rám.

– Tudod mi a kedvenc szavam? – teljes testemmel felé fordulva, játékos hangnemben tettem föl neki a kérdést, de csak megforgatta a szemeit. Azt akarta tettetni, mintha untatnám.

– Komolyan leállhatnál már ezzel végre. – folyamatosan hazudott.

– A metanoia. – ajkaim enyhe mosolyra húzódtak, ahogy jobb szemöldökét megemelve, arca egy számomra szórakoztató ábrázatot öltött. Szerettem benne, hogy mimikáinak tárháza ilyen nagy. – És tudod, mit jelent a metanoia?

Látszólag beadta a derekát, vagy legalábbis sikerült kellően megragadnom figyelmét. Gyanakvóan megrázta fejét, s tekintetét az enyémbe fúrta. Kíváncsivá tettem.

– Valójában sok dolgot kifejez, – elfordítottam fejemet, s a folyóvíztükrében gyönyörködtem tovább. Talán egy kicsit zavarba jöttem akkor. – de múltkor a töri tanárom azt mondta, hogy a pozitív véleményváltozást, vagyis a megtérést hívták így a görög bibliában. Te jutottál eszembe róla.

Elmotyogtam. Határozottan ki akartam mondani, de helyette pirosodó orcáimmal lesütöttem szemeimet, és elmotyogtam. Hosszú másodpercekig nem kaptam semmilyen reakciót, s felnézni is féltem. Megijesztett ez a hirtelen jött érzés, az, hogy minden előzmény nélkül én lettem az, aki nem bírja a gondolatait megosztani.

– Miért? – suttogott, de ahogy közelebb hajolt hozzám, tökéletesen hallottam minden szavát.

– Arra gondoltam, vajon én képes lennék-e megtéríteni téged. – túl sok energiámba telt felemelnem álamat, de sikerült rápillantanom. S mint minden egyes alkalommal, Jaemin csillogó tekintete most is magával ragadott. Úgy pislogott rám, mintha valamiféle csodálni való ember lennék. Vártam, hogy mikor ölti újra magára a nagyképű álarcát, s hallat egy lenéző nevetést.

Ehelyett viszont csak elismerően hümmögött, s a víz felé sandított. Büszke voltam magamra. Talán ha nem is tartott ez örökké, csupán pár percig, esetleg még néhány óráig, a gondolatai most már nem a lelkét körbeölelő démonok irányították. Akkor az igazi Jaemin ült mellettem.

– Azt hittem valami virágnév lesz. – elkalandoztam lágy vonásaiban, homlokára tapadt csapzott tincseiben, s a szemében megcsillanó holdban. Olyan egyszerű és védtelen volt, mint egy kölyök macska, aki folyamatosan az anyja után sír. Ez volt az a Jaemin, akibe én beleszerettem.

– Talán a mentára gondolhattál.