Ha kopasz leszek || DOTEN

A fiatalabb ujjai lazán szántottak végig Doyoung narancsos tincsei között, miközben Ten azok állapotát próbálta felmérni. A lenövés már túl hosszú volt, s félt, hogy a barna hajfesték máshogy fogja befogni hajának egészséges, illetve már használt részét. Gondterhelt sóhajtást hallatva lépet hátrébb az idősebbtől, mire az kinyitva eddig csukva tartott szemeit kérdőn vonta fel szemöldökét.

– Le kéne szívni a feketét. – túrt még egyszer a tincsek közé. Megtiszteltetés volt számára, hogy barátja egyáltalán megkérte őt erre a feladatra, miután nem a kézügyességéről volt híres, így feltétlenül jó munkát akart végezni. Nem hagyhatta, hogy kétféle színben pompázzon a haja, egy elcseszett ombrét alkotva.

– Ten, nem kell semmiféle extrémet csinálnod, csak fesd be ezzel a festékkel. – bökött fejével az asztalon pihenő dobozra, melynek borítóján egy gyönyörű, gesztenyebarna hajú lány mosolygott. Doyoung szemmel láthatóan nem bízott a fiatalabban, és esze ágában sem volt megengedni neki, hogy kísérleteket végezzen az ő becses fején. – Amúgy sincs itthon szőkítő por.

Ten egy a korábbihoz hasonló sóhajjal jelezte, hogy beletörődött Doyoung kérelmébe – holott közel sem ez volt a terve. Emlékezett, hogy anno, amikor Taeyong haját legutóbb megcsinálták, nem használták el az utolsó doboz szürke festéket. Egy szőkítővel nem egyezett meg, de a célnak megfelelt.

Sunyin, anélkül, hogy Doyoung észrevette volna, miben mesterkedik – hogyan is jött volna rá? Végig a telefonjába temetkezett –, elkezdte felkenni a kikevert a masszát. Csak hogy a felénél eszmélt rá; ha ezt most lemossa Doyoung egyből rájön, hogy nem az ő utasításai szerint járt el. Riadalmában nem is tudta pontosan mit is csináljon, így inkább a barna festéket is végig kente az idősebb haján, reménykedve a legjobban.

Azt a húsz percet, amiben a festéknek hatnia kellett, teljes görcsben ülte végig. Ujjait tördelte, s tekintetét alig bírta levenni barátja hajáról, mintha abban a pár pillanatban az hirtelen színt válthatna. S egy idő után ez Doyoung figyelmét sem kerülhette el.

– Min idegeskedsz? – zárta le végre a telefonjának képernyőjét, s teljes figyelmét a fiatalabbnak kezdte szentelni. Valószínűleg Ten testének összes zugából a vér az arcába futott ennek hallatán, miközben szíve a szokottnál kétszer, vagy talán háromszor gyorsabb tempóra váltott.

– Semmin. – vágta rá egyből, talán túl gyorsan is. – Csak remélem szép lesz a hajad. – nem bírta tovább Doyoung tekintetét állni, így szemeit lesütve pillantott félre, mintha érdekelné, mi folyik az ablakon túl.

Doyoung pedig teljesen félre értette a jeleket. Azt hitte Ten csupán ártatlan és aranyos személyiségéből adódóan izgul, attól félve, hogy elrontja a lehetetlent. Még csak egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy barátja valamiféle turpisságot eszelt ki a számára.

Bárgyú mosollyal arcán kúszott közelebb a fiatalabbhoz, majd nyúlt álla alá, hogy újra el tudjon veszni csokoládészín íriszeiben.

– Képtelenség, hogy egy ilyen egyszerű dolgot elronts, ne aggódj már. – az utolsó szavakat már Ten ajkaira suttogta. Szinte be sem fejezte a mondatát, de már a másik párnácskáin mozgatta sajátjait, teljesen elveszve a pillanatban.

Ten idegessége egy kicsit elszállni látszott, s ahogy egyre közelebb került barátjához a romantikus pillanatok közepette, el is felejtette tulajdonképpen mi miatt aggódott pár perccel korábban. Vagyis el felejtette volna, ha a reflexszerűen mozgó ujjai nem akarnak végig szántani Doyoung tincsein, amelyek eme momentumban egy ragacsos masszával voltak beborítva.

Abban a szempillantásban szakadt el Ten az idősebbtől, s szívverése újra az egekbe szökött, amikor megint szembe találta magát a festékes haj látványával.

– Szerintem már lemoshatjuk. – nyelt nagyot, s a fürdő felé lökdöste a másikat.

Míg Doyoung édesnek találta Ten ingerült trappolását, miközben ő a kádba hajolva szabadította meg magát a fölösleges tényezőtől, addig a kisebb már fejben elképzelte az egész temetési ceremóniáját. Hisz kettejük közül ő volt az, aki láthatta, hogy Doyoung haja végül milyen színt öltött fel, az idősebb csak két perccel később szembesült a szörnyű igazsággal, amikor végre a fürdőszobai tükörbe meredt.

– Baszd meg Ten! Ez lila lett! – a fiatalabb próbált valamiféle bocsánatot elrebegni, de Doyoung hirtelen hevében egy szisszenést sem engedett neki. – Az istenért is, ezt most újra kell festeni. Ha idő előtt kopasz leszek, te fogod a parókáimat fizetni! – szerintem sejtitek, hogy soha többet nem engedte Tent még csak közelébe sem a becses hajkoronájának.