Egy éjszakás színdarab || JUNHOON

első felvonás

Jun önmaga arcképét bámulta a poharába töltött whiskey hullámzó felületén, ahogy a bárpult felé görnyedve veszett el gondolataiban. Nem volt már szomjas, de részegnek sem volt nevezhető. Egyszerűen épp eléggé bekábult a bárpultos által ajánlott italtól, hogy ne kelljen a hétköznapi bajaival foglalkoznia. S így, azon a forró, nyári éjszakán jobban el volt foglalva a nem létező szerelmi életének elemezgetésével.

Mióta is volt, hogy utoljára valakivel együtt lett volna? Mióta is volt, hogy egyáltalán valakinek csókot adott volna ajkaira? Mióta is volt, hogy kimondta volna; szeretlek?

Valahogy eddig ezek a dolgot nem érdekelték, a csetlő-botló tinédzser kapcsolatait leszámítva, sosem mert mélyebb vizekre utazni. Számára a szerelem nem volt lételeme a kiegyensúlyozott életnek. Csupán fölösleges rózsaszín felhőnek titulálta, mely csak akadályozta a mindennapi tevékenységeiben. Hisz ha elméjében folyamatosan egy másik ember arca van, hogyan koncentráljon a táncmozdulataira, a hangfalakban dübörgő zenére?

Jun számára a tánc olyan volt, mint egy olcsó parti drog. Könnyen hozzájuthat az ember, s emiatt lesz csak még inkább függő. Számára a tánc és zene volt a kiegyensúlyozott élet alapja, most mégis olyan mihaszna gondolatok ették agytekervényeit, melyekben a szerelem volt a központban.

– Egy felest, a legjobb vodkájukból! – még az elhomályosult érzékeivel is sikerült észlelnie, ahogy váratlanul valaki helyet foglal a mellette lévő bárszéken, és megzavarva a lepukkant helyiség kellemes csöndjét, az átlaghangerőnél hangosabban kéri az italát.

Érdeklődve fordította az ismeretlen felé tekintetét az eddig kezében tartott pohárról, csupán annyi szándékkal, hogy leellenőrzi az illetőt, de annak nem mindennapi ábrázta, nem hagyta szabadulni.

Szív alakú arcát szőke, tökéletesen beállított tincsei keretezték, melytől porcelán bőre csak még sápadtabbnak hatott, de pirospozsgás orcái, s kissé kirepedezett rózsaszín ajkai ezt egyensúlyozták. Világoskék inget viselt, melynek hiányzott legfelső két gombja, ezzel betekintést engedve szintén világos, már-már majdnem hófehér mellkasára.

Amint az illető megkapta az italát, gondterhelt sóhajtást hallatva fogta hosszú ujjai közé az apró poharat, s pár másodperc meredt, maga elé bámulás után meghúzta azt. Reszelős hörgést hallatva csapta le az előbbi kupicát a pultra, majd ahogy korábban Jun is tette, ő is elveszni látszott a gondolataiban.

– Két vodka narancsot kérnék! – szólt Jun édes akcentussal a pult mögött sürgő srácnak. A mellette ülő idegen észre sem vette Jun rendelését, csupán csak akkor pillantott fel bambulásából, amikor szemei előtt megjelent az előbb rendelt ital. Megilletődve fixírozta a poharat, mintha nem mindennapi látvány lenne az, míg nem Jun felé fordította fejét.

Tekintete hiába volt fölényesen számon kérő, a táncos fiú számára továbbra is földöntúli látványt nyújtotta az ismeretlen ábrázata. S ez most talán más volt, mint a többi alkalom. Ezt a srácot nem csak maga alatt akarta látni az ágyában, de egészen kíváncsi volt rá milyen természetet rejthet ez a megbabonázó külső.

– Ez egy elég amatőr módja annak, hogy leitass. – a szőkeség megemelte poharát, amolyan köszöntős módon, majd az előzőhez hasonlóan, ezt is egy húzásra megitta. De most a hörgés a végén nem reszelős, sokkal inkább jóleső volt.

– Te is elveszetnek tűnsz, csak ezért hívtalak meg. – kortyolt aprót a narancsos lébe. – Amúgy, ha már itt tartunk, Moon Junhui. – gondolt rá, hogy esetleg kezet kéne nyújtania, de ez ebben a helyzetben elég nevetségesen vette volna ki magát, így csak biccentett a fejével.

– Woozi.

– Ez lenne a neved? – Jun szórakozottan vonta fel szemöldökét, miközben továbbra is a szőkeséget – frissen megtudott nevén; Woozit –, és annak mimikáit vizslatta.

– Az igazit nem áll szándékomban megosztani veled.

Jun nem igazán tudta mit válaszoljon erre. A csodálatos szőkeség ridegebb és zárkózottabb személyiség volt, mint ahogy ő azt gondolta. A kínai tagnak sosem esett nehezére egyéjszakás kalandokat találnia, általában egy pohár vodka után eldalolták neki fél életüket, majd örömest adták át magukat férfias bájainak. De ez nem egy egyéjszakás találkozás volt, és ezt akkor már ő is érezte.

Jun ahogy újra elveszett Woozi vonásaiban, mintha ismerősnek találta volna azokat. A mandulavágású szemeket és vékony ajkakat. A tekintete, ahogy a bár gyéren világító csillárjára pillant, mintha már találkozott volna vele valahol.

– Hé! – szólalt meg váratlan hangerővel, mire a mellette üllő összerezzenve kapta újra felé a tekintetét, enyhén leteremtően ezért. – Te nem tagja vagy valamelyik idol bandának?

Jun hangja egyáltalán nem volt lenéző, csupán nem volt jártas a dologban. Hiába táncolt már ezer meg egy alkalommal ilyen előadók mögött, sosem vetette bele magát igazán a dologba. Tudása csak a tinédzserkora sztárjaiig terjedt.

– Nem vagyok tagja semmilyen idol bandának. – Woozi sértettnek hangzott, mimikája még sem ezt tükrözte. Egyszerűen csak olyannak tűnt, mint aki már ezekkel a mondatokkal ugyan azt a kört futja századszorra. – Szóló énekes vagyok. De végül is kettő egy szakma. – vonta meg a vállait, mintha ez már tényleg nem számítana semmit, miközben újabb italért intett a csaposnak.

– Nem meggondolatlanság idolként egyedül iszogatni egy lepukkant bárban? – Jun ajkaira önelégült mosoly szökött, ahogy látta, a szőkeség elgondolkozik a szavain. Érezte, ahogy egyre jobban hatást gyakorol a másik enyhén mámorban úszó elméjére.

– Nekem is van jogom szórakozni. – megint egy húzásra megitta a pohár tartalmát, hiába mardosta az az énekes torkát. Érezte, ahogy az alkohol kezdi elérni fejét, s ahogy végtagjai ellazulnak, de ez továbbra sem volt elég neki.

– Nem úgy nézel ki, mint aki annyira jól érezné magát. – teljes testével a mellette ülő felé fordult, s tekintetével a másik sötét szembogarait vizslatta, azzal a szándékkal, hogy kiolvassa onnan a gondolatait. De Woozi szemei elködösülten meredtek előre a pohárra, melyben korábban még a mámortó alkohol ücsörgött. Pár másodperc elteltével emelte fejét Junra, s arcán cinikus félmosoly jelent meg.

– Élvezném a saját magányom, ha te nem lennél itt. – az énekes sután köpte oda neki a szavakat, és már szállt is volna le a székről, hogy valami nyugodtabb helyet keressen ezen a szórakozó helyen, de megfagyott mozdulata közben, ahogy egy meleg tenyér simult farmerral borított combjára.

– Majd én szórakoztatlak! – Jun szemében eddig nem látott csillogás villant meg.

második felvonás

Jun háta ívbe feszült, s egy utolsó lökéssel jutatta mindkettejüket a csúcsra. A szőkeség ajkai felduzzadtak, s tincsei izzadságtól tapadtak homlokára, miközben fejét hátravetette. Egész testét átjárta az élvezet, s vére csak úgy pezsgett az ereiben, mintha szénsavval dúsították volna.

Amint testük elvált egymástól, Jun nem tudta visszatartani magát, hogy nehogy újabb csókot lopjon az alacsonyabbtól. Hiába kapkodtak mindketten továbbra is levegőért, amint a kínai tag ajkai Wooziéhoz értek, ő karját ösztönösen fonta nyaka köré, miközben lábujjhegyre emelkedve feszült mellkasával a másiknak.

Végül oxigén hiányában muszáj volt megszakítaniuk a köztük lévő kapcsolatot, s a wc fülke két ellenkező falának dőltek. Woozi lehunyt pillákkal próbálta szívverését a normális sebességére beállítani, míg Jun – az nap már kitudja hanyadszorra – elveszett lágy vonásaiban. Büszkeséggel töltötte el, hogy azt a rideg jellemet, mellyel a pultnál találkozott, most ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozta. De még így is, a szőke haj és a porcelánra hajazó bőr, még mindig csodálatosan földöntúli képet mutatott.

Jun pár perc elteltével lépett újra közelebb az énekeshez, de ahelyett, hogy rávetette volna magát megint azokra a csodálatos párnácskákra, inkább a nadrágja korcához nyúlt, s óvatosan húzta azt feljebb Woozi combján, majd férfiasságán. Miután az alacsonyabb ingjét is betűrte annak farmerjába, saját magát szedte rendbe.

Kellemes érzéssel töltötte el a közöttük lévő csend, mely olyan jelentőségteljesnek tűnt a történtek után, annak ellenére, hogy ez sem volt több egy egyszerű egyéjszakás kalandnál. Eleinte még gondolt arra, hogy akár több is lehetne ebből, hogy talán most van itt az idő a szerelembe esésre, de ezt már ott elrontotta, hogy a mosdóba csábította az alacsonyabbat.

A helyiség nyugodt csöndjét hirtelen felhangzó rock zene törte meg. Woozi békés ábrázata a másodperc töredéke alatt változott meg; homloka sűrű ráncokba rendeződött, s szemét gondterhelten forgatta meg, miközben szenvedő sóhajtás szabadult fel torkából.

– A menedzser az. – halászta elő a farzsebéből a telefonját, mely mindunhatatlan üvöltette magából azt a durva számot.

– Akkor ne vedd fel. – Jun ki szerette volna kapni kezéből a készüléket, de Woozi még azelőtt elkapta onnan karját.

– Csak kérlek, maradj csendben. – vetett egy utolsó, parancsoló pillantást a magasabbra, majd mutatóujját végig simította a kijelzőn. Megvárta, amíg a másik eldarálja a számon kérő kérdéseit, majd azután nyitotta szólásra száját. – Holnapra nincs semmi feladatom, úgy gondoltam ma kikapcsolódhatok egy kicsit.

Woozi hangja nyugodt és magabiztos volt, egyáltalán nem lehetett volna megmondani róla, hogy éppen hazudik, vagy nem. Az igazat mondta – egy bárban volt, és iszogatott –, csak a részletekre nem tért ki. Már majdnem befejezte volna a telefonálást, amikor Jun úgy döntött játszadozik még egy kicsit. Hisz úgy sem fogja többet látni ezt a srácot, maximum a tv képernyőn keresztül.

A kínai tag váratlanul kezdett kéjes nyögéseket hallatni, hasonlóakat, melyek még akkor törtek fel torkából, mikor az élvezet kapuját taposta, a szőkeség társaságában. Látva Woozi tekintetét, érezte, ahogy a menedzser rákérdez a hangokra. S hiába akarta az énekes tekintetével felnyársalni az ő szálkás testét, a ravasz mosoly ott játszadozott ajkain, s semmi esetre nem állt szándékában abbahagyni gyerekes játékát.

– Mondtam, egy bárban vagyok, és a mellettem lévő pár éppen most döntött úgy, hogy fel akarja előttem falni egymást. – hadarta el gyorsan a mondatot, le sem véve szúrós tekintetét a magasabbikról. – Leteszem, jó? – nem várta meg, hogy a menedzser válaszolhasson, azonnal elkapta a telefont fülétől, és egy gyors mozdulattal kinyomta a hívást. Újabb gondterhelt sóhajtást hallatott. – Ennek meg mi értelme volt most?

Jun csak megvonta vállait, majd tenyerével a wc fülke ajtajához nyúlt. Lenyomva a kilincset nyitotta ki azt, s hagyta előre menni a szőkeséget.

– Még egy italt? – ajánlotta fel Woozinak, de ő erre csak megtorpant a mosdó ajtajánál, és magára öltve ugyan azt a fölényes tekintetet, amellyel legelőször mérte végig Junt, gúnyos kuncogásba kezdett.

– Inkább kihagynám. – s kilépve a helyiségből, Jun akkor látta őt utoljára azon az estén.

harmadik felvonás

Nem mondanám, hogy miután Woozi kilépett azon az ajtón, Jun letörté vált volna, de semmi esetre sem érezte magát jobban. Ahogy egyedül megitta azt az italt, a kábultság újra úrrá lett rajta, s egyszeriben azon kapta magát, hogy már megint a saját visszatükröződő képét bámulja a pohárba töltött sárgás ital felületén. Szembesülnie kellett vele, hogy már megint nem tett semmi érdemlegeset. Az a szerelem, ami után annyira vágyott az este elején, ami úgy gondolta a szőkeség személyében fog kiteljesedni, nem létezett. Megint a szokásos szabályai szerint élt; semmi érzelem, csak dugás. Habár végtagjai beleremegtek, akármikor az aktusuk valamelyik pillanatára gondolt, nem volt benne semmi más, ami megmozgatta volna, csak is szimpla szexuális élvezet.

Fáradt sóhajtást hallatva állt fel a pulttól, előkapva a pénztárcájából pár, nagyobb papírpénzt, amelyek együtt biztos fedezik az aznapi fogyasztását, s miután a csaposnak is intett, kifelé indult a bárból.

Kint megcsapta a péntek éjszakai hangulat. Az utcák szórakozó fiatalokkal voltak tele, miközben azok hangosan nevetve tartottak következő buli helyszínük felé. Valahogy Jun sosem vágyakozott az ilyesféle szórakozás után, pedig, ha baráti társasága összejövetelt tartott, ő biztosan bele ment a legnagyobb örültségekbe is.

Arcán nosztalgikus mosoly jelent meg, amikor eszébe jutott egy ilyen alkalom. Barátja, Soonyoung tengerparti nyaralójában voltak, ahol több ház is a strandra nézett. Jun pedig vidáman futkosott végig a szomszédok előtt meztelenül, hogy aztán testét a tenger hullámai közé vethesse.

A táncos egyáltalán nem lakott közel a bárhoz, ahol eddig tengette óráit, de nem volt kedve tömegközlekedésre szállnia, vagy taxit hívnia. Sőt, nem is igazán tervezett haza menni; másnap – vagy inkább aznap reggel – korán kezdték a próbákat csapatával, így úgy döntött, a belvárosi stúdiót veszi célba.

Ennyi idő pont elég volt arra, hogy tökéletesen kiszellőztesse fejét, és az a kevéske alkohol is felszívódjon szervezetében. Fáradtan mozgatta már a végtagjait, amikor belépett a tükörrel körbe vett táncterembe, s hunyorognia kellett, miután felkapcsolta a villanyt.

Cuccát ledobta, saját testét pedig a helyiségben lévő kanapéra vetette. Megkönnyebbült bizsergés járta át porcikáit, ahogy kényelembe helyezte magát. Már csak a telefonja kellett a kezébe, az idilli állapot megteremtéséhez.

Az este folyamán egyszer sem akadt a kezébe a készüléke, így most tele volt meg nem nyitott értesítésekkel. A fölösleges hirdetéseket egyből bezárta, de utána tekintete megakadt egy üzeneten, melyet a táncos társaival közös csoportba küldtek.

Ajkai kínjában húzódtak mosolyra; úgy érezte az élete hirtelen változott át valamiféle sorsra épülő hollywood-i filmé.

– Érdekes lesz vele háttértáncosként találkozni. – suttogta maga elé.

Dreams come true || 03 || JOHNSUNG

Jisung nagyot sóhajtva tekerte meg nyakát, ahogy az már elgémberedni látszott az órákon keresztül tartó tankkönyvek felé görnyedés alatt. Elsőéves egyetemistaként feltétlenül jól akart teljesíteni az első vizsgáin, s az sem érdekelte, hogy emiatt lemarad a legjobb kampuszon tartott bulikról.

Készen állt újra minden figyelmét a tananyagnak szentelni, amikor is a szoba nagylámpája felkapcsolódott, s valaki pedig a vállára simított.

– Tudod, itt Amerikában nem olyan nagy divat a tanulás. – Johnny szinte teljes testsúlyával rádőlt a fiatalabbra, miközben karjaival a nyaka köré kulcsolt. – Szórakozzunk egy kicsit!

– Johnny, az albérlőd vagyok. – Jisung megforgatva szemeit lapozott egyet a könyvében, s egy erősebb vállrántással megpróbálta lerázni magáról a lakótársát, de nem sok sikerrel.

– Számít az valamit?

Johnny szemei sarkában mosoly ráncok húzódtak, amint Jisung végre felé fordította tekintetét, hiába volt az a fiatalabb egyik legleteremtőbb nézése.

– Elolvasom még ezt a fejezetet, és utána, jó?

Dreams come true || 02 || TENMIN

Ten könnyedén vezette végig tekintetét kecses mozdulatain a tükörben. Testét, –szokásához híven –, teljesen átadta a hangfalakból lüktető dalnak, s hagyta, hogy végtagjai maguktól mozogjanak az ütemre. Csak a zenével ketten akart létezni a táncteremben, de elég volt csak egyszer rossz lépést tennie, s az idilli állapot megszakadt.

– Nem hajlít a jobb láb, hanem nyújt! – Ten gyilkos tekintetekkel fordult hátra, a kanapén terpeszkedő egyénre, s annak öntelt vigyorú képére. Mintha Jaeminnek életcélja lett volna tönkretennie az idősebb napját, folyamatosan beszólogatott, és az egészben csak az volt a borzalmas, hogy jogosan.

– Pofád befogod tökmag, vagy az arcod már közel sem lesz ilyen harapnivaló, miután találkozott a fallal! – Ten vicsorogva sziszegte az orra alatt a szavakat, reménykedve benne, hogy a fiatalabb, ha már a szép szóból nem is, de ebből érteni fog. De válasznak csak a termet körbejáró ördögi kacajt kapta.

Dreams come true || 01 || MARKSUNG

Sziasztok! Nos Hagu-val úgy döntöttünk, hogy mivel nincs túl sok iromány az NCT Dreammel, ám mivel mi nagyon szeretjük őket, egy kihívás keretein belül próbáljuk népszerűsíteni a párosokat. Remélem kíváncsian követni fogtok minket!

Gyermeki arcvonásai eltorzultak, homlokán izzadtság gyöngyözött, torkából halk, ám de annál fájdalmasabb nyögések törtek elő. Elterülve feküdt, magatehetetlenül és kiszolgáltatva, mint egy koszos rongy. S pontosan úgy is érezte magát; egy koszos rongy, amit háromszor kicsavartak és még ment két menetet a centrifugában is. Csupán jobb lábát hasogatta borzalmas fájdalom, de ez egész testére kihatott, s leginkább már élni sem volt kedve.

Egész este csupán csak egy pillanatra sikerült megfeledkeznie kínjairól; amikor Mark hideg ujjai arcához értek, s kisöpörték szeméből a kusza hajszálakat.

– Nyugalom, ez csak egy rándulás. Holnapra jobban leszel, a hétvégén meg már táncolhatsz is. – mosolygott rá bíztatóan mélybarna szemeivel, melyekben a törődés, mint apró fényfolt csillant meg. – De most próbálj meg aludni!

Jisung szempilláit lehunyva bújt közelebb az idősebbhez, s miután az egy apró puszival kívánt neki szép álmokat, rövid időn belül sikerült is elaludnia.

first and second || DÍJ

Igazából már megírtam ma már egy ilyen bejegyzést, de amint kész lettem azzal, rögtön kaptam még két díjat erre a blogra is. Aztán nem tudom, hogy kirakom-e aznap, vagy nem, majd kiderül. :D

Először is köszönöm szépen a díjat Hagunak és Xingyi drágámnak ( csumpika, a Hagutól kapott díjat neked akartam adni :c)

Szabályok:

1. Ismertesd a szabályokat 

2. Nevezd meg és linkeld be azt, akitől a díjat kaptad 

3. Válaszolj az általa feltett 10 kérdésre 

4. Tegyél fel te magad is 10 kérdést 

5. Jelöld meg azokat a blogokat és tulajdonosaikat, akiknek tovább adod a díjat 

Hagu kérdései: (és mivel lusta dög volt megerőltetni magát én sem erőltetem meg magam)

1. Szereted a tejet? 

   Magában nem :c meg am allergiás is vagyok rá

2. Ha igen, a kakaót is? 

   A kakaóval viszont örök szerelmet köttettünk.

3. Dibidibidbib  my name is Minho? 

   *Amikor Hagu lusta*

4. Mit jelent számodra az önkritika? 

    Elég fontosnak tartom, hogy mindenkinek reális önkritikája legyen. Ha ez kilibben valamelyik irányba, annak gyakran lehetnek rossz következményei.

5. És az egoizmus? 

  Én úgy gondolom, hogy az, ha valakinek nem a béka segge van az önbizalma, az még nem egoizmus. Túl sok embert ismerek, akikre csak úgy rámondják, hogy egoisták, holott még a közelében sincsenek. 

6. Mit jelent számodra az "ideál"?

  Hagu, hagyjuk már. Te sem akarod, hogy most neki kezdjek ennek a fejtegetésének. 

7. Mennyire vagy őszinte? Őszintén! 

  Van, hogy mar annyira jól hazudok, hogy én is azt hiszem igazat mondok. Vagyis ha én azt hiszem az igaz, akkor nem hazudtam, ugye?

8. Miért éreztél legutóbb bűntudatot? 

  Mert lepattintottam valakit :c

9. Szeretsz? 

 Soha.

10. Adsz kaját?

 Ha lenne, talán. De csak talán.

Xingyi kérdései:

1. Kémia vagy fizika?

  Lehet olyat, hogy egyik sem? :D 

2. Ha ihlethiányban szenvedsz, akkor mit teszel ellene?

  Ha valamit folytatnom kell, akkor csak azért is megpróbálom újragondolni a történetet, talán teljesen más irányba is. Ha pedig csak úgy szimplán az íráshoz kell, akkor az fmv-k tökéletesek erre. 

3. Mi a véleményed a wattpados történetekről?

  Teljesen más stílusban működnek, mint itt blogspoton. Bár a magyar közeggel nem nagyon vagyok ott tisztában, általában angolul olvasok wattpadon. De azok egyértelműen a humorra mennek inkább, mint a hosszú leírásokra és érzelem kifejtésekre.  

4. Ha lenne lehetőséged arra, hogy újjászüless, akkor újjászületnél?

  Igazából nincs rossz életem, átlagos körülmények között, átlagos családban élek, viszonylag kényelmesen. Az újjászületésnél ott van a kockázat, hogy mi van ha rosszabb környezetbe kerülök, de szerintem vakmerő lennék, és újjászületnék, hátha. 

5. Egy napos hétfő vagy egy borús péntek?

  Napos hétfő. Egyértelműen. Aki ismert, az szerintem jól tudja, hogy nekem az a két hónap, amíg szinte nincs nap az égen, mennyire kínszenvedés is valójában. 

6. Mennyi időt szánsz a blogod kinézetére? Fontosnak tartod-e, hogy jól nézzen ki?

  Szerintem elég sokat törődök a blogom kinézetével (lol, sokat? inkább rengeteget). Igazából az írás mellett, szerintem a felület szerkesztést is nevezhetném hobbimnak.  

7. Szerinted a rajongás kortalan?

  Szerintem én örökre ilyen elcseszett fangörl maradok.

8. Mennyire szokta befolyásolni a bias listádat egy-egy comeback?

  A  top 3-hoz hű vagyok, de nem mondom, hogy sosem próbálkoznak ennek megbontásával.

9. Kapnál-e az alkalmon, ha egy ficidre felfigyelne egy könyvkiadó?

  Nem szeretném kiadatni egyik fanfictionomat se.

10. Mit gondolsz a plasztikáról? 

  Egy adott mértékig támogatom, és talán ha egyszer nagyon bátor leszek, akkor én is megcsináltatom az én horgas öregasszony orromat.

Az én 10 kérdésem:
Mivel másokat jelőlök most a díjra, mint a másik blogomra kitett posztban, ezért úgy döntötem lusta vagyok új kérdéseket írni. :D

1. Melyik volt a legmeghatározóbb fanfiction az életedben?

2. Mennyire tartod magad kreatív személyiségnek?

3. Shippelsz furcsa párosokat?

4. Melyik az az állás, ami mérföldekre áll tőled, de talán szívesen kipróbálnád?

5. Követsz lánybandákat, és ha igen, melyik a kedvenced?

6. Melyik az utolsó doráma, amit láttál? 

7. Mi akartál lenni, amikor kicsi voltál?

8. Mit gondolsz a lélekvándorlásról? 

9. Mennyire vagy magabiztos váratlan helyzetekben?

10. Melyik az a nyelv, amit feltétlenül szeretnél megtanulni még életedben? 

Na és legvégül a jelöltek:

Xigyi - van egy befejezett minifictionja, ami tele van eseményekkel és csavarokkal. Roppant tehetséges, és írtó aranyos lány, szóval mindenféleképpen nézzetek be hozzá!

Angie - nincs túl sok bejegyzés a blogján, de ami van, az mind nagyon jó. Könnyed írásstílusa és az érzelmeket csodálatosan leíró részek miatt, szintén nagyon élvezetesek.

Yoonah - habár Koreában roppant népszerű az úgy nevezett W Got Married című műsor, még kevesen ragadták meg az alkalmat, hogy ezt az alaptörténetet felhasználva alkossanak valamit. Ám ez a lány megtette, és garantálom, izgalmakban gazdag történetnek lehettek részesei, ha elolvassátok. 

Blood Redy - ez a lány arra az elhatározásra jutott, hogy minden Exo taggal ír egy történet, kifejezve az irántuk táplált szeretetét. Eddig egy befejezett története van a blognak, ami garantálom, hiába a hétköznapi környezet és az iskolás sztori, tényleg csodálatos. Emellett a második története éppen most fut, és az is hasonlóan sokat tartogat magában. 

Megígéred? || RENLE

Chenle ujjai görcsösen kapaszkodtak az omladozó téglafal egyik elemébe, ahogy a szemébe hulló tincseket próbálta kiseperni onnan a jobb kilátás érdekében. Ezután már csak egyszer kellett jobban meglöknie magát, hogy a fal tetejére mászhasson. Lábát átlendítette a másik oldalára, fenekét pedig egy biztonságos pontra helyezte.

A városnak csodálatos fényei voltak ilyenkor, amikor az ünnepek idején lámpások világítottak mindenhol, a szivárvány minden színében. Néhol, ahol jobban belátott a házak közti utcákba, kiszúrt pár sárkány jelmezes emberkét is, akik hullámozó mozdulatokkal vonulnak végig a tömegben.

Chenle annyira szívesen lett volna ott, mint egy normális ember, de nem tehette meg. Az ünnepek idején volt az emberek figyelme a legjobban kijátszható; ilyenkor kétszer nagyobb kéréseket is tudott teljesíteni.

Maszkját arcába húzta, s egy számára rutinos tigris bukfenccel átvetődött az egyik alacsonyabban lévő ház tetejére. Mint egy macska, úgy lépkedett végig a cserepeken hangtalanul, csupán egy árnyként. Sebesen közeledett a központ felé, de a városházától próbált távol maradni. Végül, egy kettővel arrébb lévő, felsőrétegbeli földműves tetőjét választotta támadópontjának.

Féltérdre ereszkedve húzta elő ruhája alól a fúvócsövét és a belé való lövedéket, amely pár perccel később, pontos megfontolás és rákészülés után a főbíró fiának a nyakában végezte.

Viszont a vártnál nagyobb lett erre a mocorgás, a körülöttük lévő emberek szinte egésze a segítségére sietett, míg a maradék a tettes nyomát kutatta. Chenle úgy tervezte, hogy a fal felé fog visszatérni bázisukra, de így ki kellett találnia egy másik alternatívát.

Rohanás közben lekapta fejéről maszkját, s eldobta, mint egy megtévesztő nyomot, miközben ő vett egy majdnem háromszázhatvan fokos fordulatot és az ünnepség magja felé sietett. Senkinek sem volt feltűnő egy lökdöső fiatal jelenléte, ez itt teljesen normális volt, de amikor csalfán hátrapillantva szembe találta magát a katonákkal – s még ha nem is egyértelműen őt üldözték – reflexszerűen gyorsított rá.

Ezzel viszont már kellően magára hívta a figyelmet, s a köznép nem hogy nehezítette volna a katonák dolgát, inkább még arrébb is álltak. Chenle csapdában érezte magát, utolsó erejével loholt tovább és tovább, hátha valami kiutat talál, de reménytelennek látszott. Aztán valami váratlanul megragadta hátulról, gallérjánál fogva. Úgy gondolta, most jött el érte a vég.

Ám mikor szemeit kinyitotta, nem a kékköpenyesekkel, hanem egy szintén fekete ruhát viselő sráccal találta szemben magát, egy parasztház cselédbejárója mögött. Tekintete neki is riadt volt, de mégis árasztott magából valamilyen melegséget, ami egy cseppet megnyugtatta hevesen kalimpáló szívét.

– Renjun! – suttogta megkönnyebbülve Chenle, s karjait szorosan az idősebb köré csavarta, aki csak esetlenül próbálta visszaölelni őt. – Tényleg azt hittem, hogy meghalok.

Chenle mindig is magabiztosságáról volt híres, s az érzelmi stabilitásáról, ezért volt oly szokatlan Renjun számára, ahogy a fiatalabb megtörve, majdnem sírva fúrta orrát mellkasába.

– Nyugalom, nincs semmi baj! – csitítgatta esetlenül, fejére simítva.

– Látták az arcomat. – húzódott hátrább, hogy könnyeit letörölve pillanthasson Renjun férfiasodó vonásaira, s bárgyú mosolyára.

– Hát a hajadat lehet, hogy le kell vágnunk. – fintorogva fogta ujjai közé Chenle egyik hosszabb tincsét, amely kócosan lógott homlokába, s gyengéden füle mögé tűrte azt. – De nem lesz semmi baj, nagyobb port fog kavarni, amikor holnap reggel megtalálják a Mong család fejét holtan az ágyában.

– Megígéred? – Chenle újra szorosabban fogta Renjun köpenyét, ahogy alsóajkaiba harapott idegességében.

– Megígérem. – közelebb lépve vonta újra szoros ölelésbe a fiatalabbat, s várta meg, amíg légzése és szívverése rendeződik, egy pillanatra sem engedve magától távolabb. 

matin de printemps || WENSHUA

Lassan nyitogatta szemeit, a nap első, ablakán betörekvő sugaraira, melyek fedetlen testrészeit cirógatták. Aprót nyújtózva söpörte ki sötétbarna tincsei homlokából, tüzetesen figyelve arra, hogy a mellette fekvőt fel ne ébressze. Apró mosolyra húzódtak az este folyamán kiszáradt ajkai, ahogy végig vezette tekintetét szerelmén.

Feje abszurd pózban dőlt oldalra párnáján, szőke hajkoronája csapzottan és kócosan hevert bájosan nyugvó arca mellett. Ajkai enyhén elnyíltak lágy szuszogásai közepette, s még talán egy kis nyál is kifolyt szájából. Roppant átlagos és néhány helyzetben akár taszító is volt a látvány, amelyet nyújtott, Joshua mégis a világ legboldogabb, s büszkébb mosolyával illette őt.

Mutatóujját gyengéden érintette Wendy fakó bőréhez, mire annak arcizmai megremegtek, fintort varázsolva pofijára. S ahogy a fiatalabb csak azért sem hagyta abba ezt, Wendy – továbbra is öntudatlan állapotban – átvetette magát a másik oldalára, ezzel arcon csapva barátját.

– Áuh! – Joshua halkan, szitkozódva kapott a sértett ponthoz. Wendy, pedig ahogy szembe került az ablakkal, a sugarak szinte keresztülszaggatták szemhéját, s pillái szinte azon nyomban felpattantak.

Csipás szemmel, még félig álomban sandított Joshuára, majd kérdően megemelte szemöldökét.

– Valami rosszat tettem? – a fiatalabb meglehetősen csúnya pillantásokkal próbálta illetni barátnőjét, de mind hiába. Kérdése után ő is elkuncogta magát.

– Csak nem tudod kontrolálni a végtagjaidat, miközben alszol. – kezeit huncut módon vezette a lány derekára. – Jó reggelt, édes!

Miután orraikat egymáséhoz nyomta, még egy apró puszit is kapott ajkaira, majd fejét újra visszaejtve párnájára gyönyörködött továbbra is Wendy szépségében. Minden nap egymás mellett keltek, és feküdtek le, mindig látta önfeledt mosolyát, mégsem tudott sohasem betelni vele. Vajon, ezt hívják a rózsaszín felhős szerelemnek?– gondolta magában.

– Ne bámulj már ennyire! – ám az idilli állapotot nem élvezhette sokáig, Wendy végig gondolván a helyzetet, rájött, hogy is nézhet ki valójában, így inkább újra arcon csapta Joshuát, és a fürdőbe szaladva magára zárt azt, hogy miután egy órát ott töltött, a fellegekben repkedve, párja kezét szorítva sétálhassanak majd Los Angeles utcáin.