2016. október 5., szerda

Gonosz kagyló || VERKWAN

   Hansol aggódó tekintettel ült az idősebb mellett, miközben az orvos a talpán lévő vágást tisztította ki. A strandolást mindketten jó programnak tartották, s miután már épp eléggé rongyosra áztatták magukat a vízben, kifeküdtek a partra napozni egy kicsit. Seungkwannak itt jutott eszébe az a csodálatos ötlet, hogy nekik – kettejüknek – be kéne állniuk a többi ember közé, egy strandröplabda meccsre.
   Ezzel valójában nem is volt semmi baj, Seungkwan amilyen bénának tűnt elsőre, végül olyan jó volt, s Vernonnal sorra szerezték a pontokat a lecsapásaikkal. Igazán közel voltak ahhoz, hogy megszerezzék a nap röplabdásának járó címet, ám a legutolsó feladást a fiatalabbik egy kicsit messzebbre adta, mint ahogy azt kellett volna, így Seungkwannak kijjebbről kellett ugrania, de a leérkezés nem épp úgy sikerült, ahogy tervezte. Történetesen sikerült belelépnie egy partra vetett kagylóba, s így történt, hogy egy húsz perccel később a strand orvosánál kötöttek ki.
   Vernon már nagyon ideges volt, amikor az orvos még egy réteg gézt tekert barátja lábára, akinek ettől csak még fehérebb lett az arca. Tisztában volt vele, hogy a szabad mozgás megvonása számára akár végzetes is lehet.
   – Köszönjük szépen. – a fiatalabbik köszönte meg az ellátást, mivel Seungkwan teljesen immunissá vált a külső hatásokra. Olyasféle sokk alá került, ami nála roppant ijesztő hatást keltett; nyugodtan ült, csöndben.
   Miután az orvos magukra hagyta őket, Hansol derekánál fogva enyhén arrébb tolta az idősebbet, hogy mellé férjen a kivizsgáló ágyon. Seungie viszont erre az amúgy számára érzékeny érintésre sem reagált semmit, amitől kicsit csalódottan érezte magát. Mintha egy hülye kagyló miatt elvesztette volna a varázsát, amivel anno elcsábította őt.
   – Ha megcsókollak, akkor jobban leszel? – tette fel félénken a kérdést az idősebbnek, aki pár másodperccel később határozott bólogatásba kezdett. Több sem kellett Vernonnak, állánál fogva fordította felé párját, majd egy apró csókot hintett ajkaira, amit már készségesen viszonoztak neki. 

4 megjegyzés:

  1. Szia! ^^
    Annyira jó lett! Főleg a vége, ami nagyon tetszett, egyszerűen annyira aranyosra sikerült. Ahogy így elképzeltem a jelenetet, egy nagy Awww szökött ki belőlem. Így estére fantasztikus volt a hangulata; könnyed, aranyos. Nagyon jól passzolt így az esti tea elfogyasztásához :D ^^
    Köszönöm, hogy olvashattam! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!^^
      Örülök, hogy ennyire tetszett. Mikor én írtam, akkor is kirázott néhol a hideg, hehe :D
      A Verkwant egy elég jó párosnak tartom, mivel lehetnek borzasztó aranyosak, miközben általában egymás vérét szívják. Ezt nem írtam bele, de azt azért el lehet képzelni, hogy Vernonnak milyen beszólásai lehettek a meccs közben. ;)
      Ölel: Mirae

      Törlés
  2. Szia ^^
    Régen jelentkeztem már, ugye? Most is tanulás helyett idetévedtem, de nyuh, inkább olvasom a kis egyperceseidet, minthogy a vírusok szaporodását tanuljam. Hah.
    Igaz, este van már, de kijelenthetem, ezzel a kis szösszenettel feldobtad a napomat. Teljes boldogságban fogok elaludni ^^ Általadat egyre jobban megkedvelem ezeket az imádnivaló fiúkat *^* Istenem, eszembe jutott, amikor kicsiként én is ráléptem egy kacslóra qwq Azon a nyaraláson nem is mentem többé a vízbe. Vagy csak apukám hátán ><
    Olyan kis hétköznapi témákat fogalmazol meg, de azt hiszem, ezért is szeretem olvasni az írásaidat ^^ Mindig boldogan hagyom el a blogodat. Főleg ilyen cukorrengeteg után. Ah, megyek a sarokba fangörcsölni >< Olyan aranyosak voltak qwq
    Áldom Istent, hogy felkerestél a fejléckészítéssel kapcsolatban, mert talán sosem nyitottam volna meg a blogodat. Hah, mianhe, ma érzelgősebb vagyok a megszokottnál, de az én kommentjeimbe mindig is beleviszek egy kis plusz fölösleget, kis personal things for the writer ^^ Remélem nem zavar

    Köszönöm, hogy olvashattam ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!^^
      Ah, igen, hiányoztál már >.<
      A kagyló egy ős ellenségem, nem véletlenül ő lett a rossz a történetben. Annak meg nagyon örülök, hogy sikerül megszerettetnem veled ezeket a párosokat, mert MINDANNYIAN NAGYON ARANYOSAK. Még is fangörcsöltem mikor ezt írtam, így visszagondolva, lehet túl aljas vagyok T.T
      Na igen, és akkor mivel te írtál egy ilyen hosszú kommentet én meg hirtelenjében nem is tudom mit írjak, heh, itt is megköszönöm a fejlécedet <333
      Csesztettelek vele egy kicsit, de örök hálám érte :*
      Heh, én meg áldalak mert elkezdted a This is my war-t.
      Köszönöm szépen, hogy írtál, meg hogy elviseltél, meg a fejlécet, meg mindent :D
      És kitartást! :33
      Ölel: Mirae

      Törlés